(dr. Ruttkay-Miklián Eszter)

A Kalevala-fordításról

A Kalevala, a „finnek nemzeti eposza” először 1835-ben jelent meg, nagy feltűnést keltve az egész világon. A finnek számára a Kalevala szimbolizálja a nemzeti ébredést: bebizonyította, hogy finn nyelven is lehet értékes irodalmi alkotást létrehozni, és megmutatta azt is, milyen gazdag kincsek találhatók a finn folklórban. A Kalevala „szerzője”, Elias Lönnrot Karjalában gyűjtött runókból állította össze az egységes történetet alkotó művet. Az első változat 32, a második, világhírre szert tett bővített változat, az Új-Kalevala, amely 1849-ben jelent meg, 50 rúnóból áll. Lönnrot szerepe a mű létrehozásában a gyűjtő- és rendezőmunka volt, a szövegrészletek önmagukban hiteles népi alkotások.
Reguly valószínűleg 1849 előtt készítette el fordítástöredékét, hiszen ez után valószínűleg az Új-Kalevalát használta volna. Ezzel kapcsolatos levélrészlete [1]:
"A finn nyelvben már olyan haladást értem el, hogy Collannal finnül levelezem, és ezekben a napokban a Tisztelt Társaságnak [a Finn Irodalmi Társaságnak] finnül fogom megírni köszönőlevelemet. Még így is sok hiányzik ahhoz, hogy a régi finn költészetet megértsem. 1835-ben a Tisztelt Társaság kiadott egy finn népköltési gyűjteményt. Finnország északkeleti részén gyűjtötték őket, az orosz határ vidékén, többet pedig Oroszországban, Arhangelszk környékén. (Ott a lakosság még nagyrészt finn eredetű.) Mind mítikus epikus tartalmúak, és évszázadokon át napjainkig fennmaradtak a tradíció, azon szokás révén, hogy ünnepi alkalmakkor régi dalokat és költeményeket adnak elő. Bemutatják a régi finnek vallását, és gyengédségük, hihetetlen egyszerűségük és északi jellegük miatt olyan érdekesek, hogy Homérosz mellé állíthatjuk őket. Sok elavult szót tartalmaznak, és olyan szavakat, amiket csak azokon az északi területeken használnak, ezért nehezen érthetők. Még egyetlen nyelvre sincsenek lefordítva, de ha haza megyek, első dolgom az lesz, hogy átültessem őket magyarra. 40 ív, két kötetben."
Arról, hogy el is kezdte a fordítást, nem tesz sehol említést. Finn népköltészeti alkotás fordításával találkozhatunk azonban az Atheneum 1841/38:596-597. oldalán közölt levélrészletében, ahol egy népdal fordítása szerepel.
Kalevala-fordításának töredéke eredeti kéziratában nem maradt fenn, csak Pápay József másolatában. [2]

[1] (szüleinek írta Lommasahoból, 1940 ápr. 28-án; kiadta A. Molnár Ferenc egyrészt a Kalevala-fordítások kommentárjaként, másrészt önállóan Reguly Antal egy finnországi levele. = A Debreceni KLTE Könyvtárának Közl. 92 (1975):155-170. Eredetije német nyelvű, az önálló közleményben az eredeti is szerepel a magyar fordítás mellett. Az eredeti száma: MTA Kézirattár Ms 4754/129.)
[2] Lelőhelye: Tiszántúli Ref. Egyházkerület Könyvtára R 1680/2.


A vót gyűjtésről

Finnországból Szent-Pétervárra utaztában Reguly Antal folklórgyűjtéseket végzett a vótok között, Kattila finn-vót vegyes lakosságú faluban, és ennek környékén. A finnugor nyelvcsalád balti finn ágához tartozó nép körében kb. 1 hétig, Korompay Bertalan kimutatása szerint 1841. június 4-11-ig időzött. (Reguly és hagyatéka. = NyK 73 (1971): 397.) Reguly feltehetőleg ismerte a vótokra vonatkozó korabeli szakirodalmat, így a 13 tőlük gyűjtött éneket és a róluk szóló cikkeket, ugyanis Trefurt, Porthan, Gottlund gyűjtései és közleményei lehetővé tették a felkészülést. A balti finn nyelvek közötti eltérések nem túl nagyok, így könnyen elképzelhető, hogy Reguly, aki jól beszélt finnül és ekkor már észtül is, jól tudott kommunikálni fő adatközlőjével, Anna Ivanovnával - bár ez későbbi gyűjtőknek kritizálta Reguly nyelvtudását. Anna Ivanovna volt a legismertebb énekes, a korábbi és későbbi gyűjtők is felkeresték. A szövegek lejegyzéséhez Reguly valószínűleg segítséget kaphatott a helyi értelmiségiektől: J. J. Groundstroemtől, a község finn papjától, vagy feleségétől.
A Reguly által gyűjtött anyag a MTA Kézirattárában, M. Nyelvtud. 4-r. 7.II. 46-82. szám alatt található meg. Nehezen olvasható; az eredeti szövegek mellett német magyarázatok és fordítások találhatók, valamint néha finn megjegyzések. A házasságkötéshez, temetéshez kapcsolódó énekszövegek mellett dallamlejegyzéseket, valamint népszokásokra, statisztikai viszonyokra, népviseletre vonatkozó feljegyzéseket is tartalmaz. Nyomtatásban Sulo Haltsonen finn kutató jelentette meg 1958-ban.

Irodalom:
Haltsonen, Sulo: 1958 Vatjalaismuistiinpanot (Aufzeichnungen über die Woten) 1841.
Julk.:Sulo Haltsonen. SUS Aikauslehti 60 (1958): 1-62.
Haltsonen, Sulo: Reguly Antal vót gyűjtése 1841-ből. Nyelvtudományi Közlemények
60 (1958): Nyelvtudományi Közlemények 60: 269-274.


Az Ural-térképről
A térkép története

Reguly Antal Észak-Ural térképe az egyetlen, maga Reguly által publikált eredménye terepkutatásainak. Az Oroszország térképén fehér foltként maradt területről az Orosz Földrajzi Társaság megbízásából Reguly készítette az első térképet, amelyet 1846-ban adtak ki Szent-Péterváron. "Ethnographisch-geographische Karte der Nördlichen Ural Gebietes Entworfen auf einer Reise in den Jahren 1844 und 1845 von Anton v. Reguly." 1846, Lith., cca 1:1.200.000; 76:108 cm.
A térképhez Reguly Köppen pétervári akadémikushoz írott levelében (1847. jan. 21.) fűz kommentárokat, amely levél az Orosz Földrajzi Társaság lapjában meg is jelent. Fennmaradt egy másik levél is, Reden báróhoz, a bécsi földrajzi társaság alelnökéhez címezve, szintén kiegészítő információkkal, 1856. nov. 30-ról.
Maga Reguly a térképanyagot saját tájékozódása megkönnyítésére gyűjtötte a helyi lakosságtól. Műszeres méréseket nem végzett, sem eszközei, sem képzettsége ehhez nem volt.

„Térképem tehát, amely néprajzi célból készült, nem is tekinthető csupán geográfiai szempontból. Az etnográfus céljaira nézve nem felettébb szükséges, hogy a vidék vázolásában szigorúan ügyeljen a mathematikai pontosságra; reá nézve tökéletesen elégséges, ha ez a pontosság csak megközelítő, ám ennél többet az én térképemen se keressenek.” idézi Pápay 1905: XIV-XV.

Forrásául a környező területek meglévő térképei, valamint a helyi lakosságtól szerzett információi szolgáltak, és természetesen saját tapasztalatai, hiszen a területet többször, több irányban beutazta. 385 ezer m2 km-t járt be, 30 ezer km-t téve meg. A helynevek felgyűjtése a kultúra alapjait érinti, hiszen a környezet használata során nélkülözhetetlen a releváns földrajzi elemek megnevezése. Különösen igaz ez a természeti gazdálkodást folytató népek esetében, ahol a gazdálkodás egyes elemei, a településszerkezet, az állattartással kapcsolatos vándorutak stb. leírásakor földrajzi nevek, fogalmak, koncepciók tömege használatos.

„A többi hegyek jelzése nyall (orr), előhegység, egy olyan kiágzás, amely kinyúlik alacsony sík vidékre; urr hegy, de főleg gerincvonulat. Innen a nyarurr, vuar-urr elnevezések (vuar: erdő, erdős dombfok vagy hegyvonulat) [tail urr: szárcsont, nyallurä: orrhát]; sari, két magaslat közötti mélyedést betöltő talajrész, ami tehát alacsony összekapcsoló hátat, de lankás lejtőjü völgyet is jelent; végra sachl: a háton kimagasló magánosan álló kis csúcs vagy kúp (tulajdonképpen: halmaz, kis rakás; nank-sachl: vörös fenyőcsoport, kicsiny vörös fenyőberek, tullsachl: kis felhőfoszlány).” (Pápay 1906: 353)

Nemcsak magának a névanyagot, hanem a helyi "mértékegységeket" is bemutatja:

„Szinte nehéz megérteni, hogy az ily módon nyert határozatlan adatok után, milyenek a természeti népeknél divatoznak, hogyan lehet nyerni a geográfiai szükségletnek megfelelő biztonságot. Egy egész vagy félnapi távolság, gyalog vagy iramszarvasokkal és újra valamely nyári, őszi vagy téli napi távolság, valamint egy szürkületi vagy ebugatási távolság (amennyire az ebugatás elhallatszik) olyan meghatározások, amelyek nagyok és kicsinyek és különböző egyének szerint, akik által felfogatnak, nagyon különbözők lehetnek. De ha tekintetbe vesszük, hogy éppen az említett mozgékonyságnál fogva ezek az emberek nemcsak egyetlen egy hely korlátozott környékét ismerik, hogy nekik az évszak szerint két, három lakóhelyük is van, akkor az utazónak mindig lehetséges oly mértékeket találni, amelyek előtte és azok előtt is ismeretesek.” (Pápay 1906: 353)

Reguly után 1847, 48, 50-ben járt az Uralban Hofmann ezredes vezetése alatt az Orosz Földrajzi Társaság Ural-expedíciója. Műszeres méréseikkel pontosították Reguly adatait, de Reguly térképe részletekben sokkal gazdagabb. Az expedíció utitérképként használta Reguly térképét, ami nagyban megkönnyítette munkájukat, elsősorban a szálláshelyek, valamint a helyi földrajzi nevek ismeretével. Ez utóbbi nélkül nehezen tudták volna megértetni magukat a helyiekkel.

„Ami a helyneveket és elnevezéseket illeti, ezek a legnagyobb teljességgel meg vannak jelölve ott, ahol vogulok laknak. Nincs egy kis falucska, vagy lakható kunyhó, amely föl ne volna tüntetve a térképen. A vadászok kunyhói, amelyekben csak télen a vadászat idején laknak, de rendkívül fontosak az utazó geografusra nézve, aki e vidék egyes részeiről hiteles adatokat óhajt nyerni, szintén megvannak jelölve. Az osztjákok területén nincs meg ez a teljesség a helyi elnevezések megjelölésében, mert nem volt elég időm itt részletesebb kutatásokba bocsátkozni.
Az Ural-hegység déli felén, a déli Szoszva forrásától kezdve a Szigva vizéig az urali expedició könnyebbségére megjelöltem még a rénszarvastenyésztő nomádok sátrait is, megjelöltem a tulajdonosaik nevét, mindegyiket abban a kerületben, ahol az a nyár folyamán nomadizálni szokott.”

Az expedíció anyagából kiadott első kötet nem említi Reguly érdemeit, ami komoly sérelem volt számára. A második kötetben Hofman megfelelően méltatja Regulyt – Regulynak ajánlott könyve a MTA könyvtárában található. Az ajánlás szövege: "Az északi Ural buzgó kutatójának, Reguly Antal úrnak, hálás köszönettel az urali expedíció érdekében értesítéseivel és tanácsaival a legliberálisabb módon tett szolgálataiért. Hofmann E."
Itthon Reguly a térképet 1856. június 2-án és 30-án, a MTA történettudományi osztálya ülésén mutatta be. A térképezéssel kapcsolatban még 1857-ben tanulmányútra ment Bécsbe, a katonai földrajzi intézetbe.

Irodalom:
Borbély Andor: Reguly Antal térképének szerepe az Észal-Ural megismerésében. Földrajzi Közlemények 1955: 231-242.
Ethnographisch-geographische Karte der Nördlichen Ural Gebiete Entworfen auf einer Reise in den Jahren 1844 und 1845 von a. v. Reguly. Sankt-Petersburg, 1846.
Pápay József: Reguly Antal urali térképe. Földrajzi Közlemények 34 (1906): 349-370
Reguly Antal levele Köppenhez. In: Zapiszki Rosszijskogo Geograficseszkogo Obscsesztva, 1849: 159-175. Magyar fordításban Pápay 1906: 356-368.
Reguly levele Reden bárónak. Magyar fordításban Pápay 1906: 368-370.


A néprajzi tárgygyűjtésről
Reguly Antal néprajzi tárgygyűjteménye

Reguly Antal útja során néprajzi tárgyakat is gyűjtött. Gyűjteményének első darabját lappföldi útján szerezte. Ezek a saját maga által is felöltött viseleti darabok: csizma, felső ruha, kesztyű.

Kittilában, Ounas folyó mellett, vásárlék magamnak lappöltözetet. Nem gondolám, hogy a' telet Lappországban töltendem, 's csak azért vettem, hogy hazavihessem, mert hozzá hasonló alig volt még Magyarországban. De jól jártam vele, mart tengeri útamban hasznát veendem. Kolából, hol a legelegansabb lappok vannak, akarok újat hozni magammal, mellyet aztán más ethnographiai tárgyakkal együtt a' museumnak fogok ajándékozni. Egy lapp koponyám is van, 's ügyekezni fogok minden finn törzsökből egy példányt szerezni. Lesznek, kiket ez érdekelni fog. (Atheneum, 1841 martius 30: 596)

S valóban, az utazása alatt gyűjtött tárgyak a Nemzeti Múzeumba kerültek. „Erről sajnos csak Reguly jegyzéke tanúskodik MTAK 38-1847, ill. másolatban MNI 6-1896, mivel maga a viselet nem maradt meg” (Kerezsi 2005). Ez az anyag a Nemzeti Múzeumból kivált Néprajzi Múzeum egyik legrégibb gyűjteménye. Kerezsi Ágnes, a gyűjtemény jelenlegi kezelője így foglalja össze a Reguly által hozott tárgyak sorsát:

„1847-ben érkezett meg a Magyar Tudományos Akadémiára hat ládába csomagolt felbecsülhetetlen értékű anyaga: nyelvi és népköltészeti jegyzetei, antropológiai gipszöntvényei, régészeti és néprajzi tárgyai. Maga Reguly Antal csak 1849 nyarán tért végleg haza, addig németországi fürdőhelyeken próbálta a kimerítő utazásoktól megromlott egészségét helyreállítani. Így a Tudományos Akadémia 1847. november 8. ülésén Reguly útjáról és útjának eredményeiről Toldy Ferenc titkár számolt be, ahol bemutatták a Reguly által gyűjtött néprajzi tárgyakat is. Az anyag további sorsáról Kodolányi János, aki több cikkében is feldolgozta Reguly munkásságát és publikálta az általa gyűjtött tárgyakat így ír: „A Magyar Tudományos Akadémián rendezett bemutató kiállítás után valóban a Magyar Nemzeti Múzeumba került Reguly gyűjteménye, egyik alapítójává vált a későbbi Néprajzi Múzeumnak. A Néprajzi Múzeumba azonban már nem a teljes gyűjtemény került, hanem csak 76 tárgy, mivel időközben moly- és más kár folytán a száma megcsappant.” (Kodolányi 1959: 363.)
A felbecsülhetetlen értékű anyag sorsa jól jellemzi a néprajzi tárgyak iránti akkori „megbecsülést”, ill. tükrözi az 1872-ben létrejött Néprajzi Tár (Múzeum) hányatott sorsát. Az ülés megtartása után ugyanis az anyag a Magyar Nemzeti Múzeumba került, ahol a néprajzi gyűjtemény évtizedekig gazdátlanul hányódott, s kicsomagolatlanul, továbbra is ládákban állt, a múzeum folyosóin. Az anyag egy részét ugyan 1876-ban beleltározták, de 1890-ben, amikor Pápai Károly a Reguly hagyaték feldolgozásán fáradozott, már azt írta, hogy a gyűjtemény legnagyobb része szétszóródott. (Pápai 1890: 117–118.)
A szőrmés tárgyakat pedig addigra annyira összerágta a moly, hogy már nem lehetett őket megmenteni és Xantus János igazgató jóváhagyásával a tárgyakat kiselejtezték, majd pedig elégették. Jankó Jánosnak ugyan a 19. század végén sikerült néhány Reguly által gyűjtött tárgyat a különböző osztályokról összeszednie, de így is csak a kisebb része maradt meg a Reguly-gyűjteménynek. Ezek nagy része vogul, osztják és szamojéd vadászati anyag, főleg nyilak, ill. viseletdarabok, pl. női ingek és más textíliák, összesen 42 db tárgy (ltsz. 2151-2197 és 31328-31345). A Reguly-féle obi-ugor anyag származási helye lokalizálható, hiszen jegyzékében maga tünteti fel azokat. Így tudjuk, hogy a Szigva, a Pelim, a Konda, az Irtis és az Ob folyók mentén élő családoktól gyűjtötte őket. Sajnos ezek a származási helyet jelölő adatok a jóval később beleltározott tárgyak leírókartonjain már főleg Észak-Nyugat Szibéria, sőt Oroszország gyűjtőnév alatt szerepelnek, ezért, hogy a konkrét tárgyat honnan hozta Reguly nehezen lehet beazonosítani.” (Kerezsi 2005)

A Reguly-féle eredeti tárgyjegyzék alpján az obi-ugor tárgyak a 92 tételes listából 41 tételt tesznek ki, további 6 tétel "Samojed és vogul" megjelölésű, és 2 "samojed". A tárgyak egy része valódi használati tárgy, egy része makett. Tematikailag vogul téli lak és éléskamra makettje, kutyaszán és kéziszán makettje, íj modellje, nyílvesszők, nyílgyalu, ujjvédő, síléc modellje, háló modellje, húros hangszer, hímzett csalánvászon női ruhák, gyönggyel kivarrt cipők, szalagok, nyakékek, archeológiai leletek éss egy osztják bálvány. A szamojéd-vogul megjelölésű tárgyak prémes ruhadarabok, felsőruha és csizmák. A két "samojed" tárgy férfi illletve női báb. Mordvin tárgy 16 tétel alatt szerepel, cseremisz 4.
A kutyaszán modellel kapcsolatban érdemes idézni Reguly megfigyelését a ló, a szarvasmarha, a rénszarvas és a kutyatartás elterjedtségére:

A ló- és vele együtt a szarvasmarha (nevezetesen tehéntenyésztés) ily gyors elterjedésének okául szolgálnak azok a gyakori érintkezések, amelyek az utóbbi negyven év alatt úgyszólván állandóvá váltak. Azelőt azt a sok halat, amelyet évenként nagy bőségben fogtak, nem tudták jobbra fölhasználni, mint a kutyák táplálására, és nem ritkán egy gazdaságban volt vagy 20 ezekből az állatokból, amelyeknek nagy részét fuvarozásra használták. De azután az orosz halászok mind sűrűbben kezdtek bárkáikon az Ob torkolatához leereszkedni, a hal fölöslege, amelyet az oroszok igen szívesen megvettek, nem csekély értéket kapott és akkor az osztjákok gazdaságosabbnak tartották nemcsak a kutyák számát apasztani, de lassanként teljesen fölcserélni azokat fűevő állatokkal, amelyeket táplálni hasonlíthatatlanul könnyebb. [...] Itt meg kell jegyeznem, hogy a jurt közelében végzett házi munkákra, fahordásra, szénahordásra vagy az elejtett vad hazaszállítására még máig is a kutyákat használják. De távoli utakra sohasem. (idézi Pápay 1906: )

Reguly a tárgyak nagy részét ajándékba kapta., pl. "a Pelim melléki voguloktól azt a fekvőhúros hárfaszerű hangszert, melyet sangur-nak neveznek" .

„Azon méltánylat, melyet felfogásuk szerint is lelt a vogulok népisége abban, hogy egy vidéki nyelvüket s erkölcsüket elsajátítani közéjük jött, bennük bizodalmat és lelkesedést támasztott; s érkezésemkor nem ritkán ,egzendültek a nemzeti hangszerek és énekek; játékokat és tánczokat adtak elő, hogy ekkép örömüket nyilvánítsák s engem szívük szerint megbecsüljenek". (id.: Balassa 1952: 177-178)
„A Szigva s a Tapszija lakói, kik között a tavalyi nyarat töltöttem, jövetelemről értesültek, s folyóik torkolatánál összegyülekeztek, hogy barátjoknak végbúcsúkezet nyújtsanak.” Ekkor a szigvai fejedelem átnyújtott neki egy íjat és hét nyílvesszőt "a folyójuk partján eltöltött szép napok emlékére". (Balassa 1952:178)

Reguly által gyűjtött tárgyak valószínűleg Szent-Páterváron is találhatók, hiszen Baer megbízza őt, hogy tárgyakat gyűjtsön a Pétervári akadémiának is. Reguly rendel is a Lozváról három hangszert, ("citera", "lant", "doromb"), és Bahtyart (lozvai vogul nylevmesterét) megbízza egy vogul jurta modelljének elkészítésével. (Balassa 1952:178)
A Magyarországra került gyűjtemény értékét így méltatja Toldy Ferenc, az Akadémia titkára:

"Reguly e küldeményt azon óhajtás nyilatkoztatása mellett ajánlotta az académiának, hogy ha ez fel nem kívánná állítani, az a nemzeti múzeumba tétetnék le, mi csakugyan így is történt. Nem szükséges említenem, hogy e gyűjtemény, bár nem tetemes, mégis a maga nemében egyetlen a mívelt Európában; s méltónak tartom, hogy annak tárgyai kivétel nélkül mind lerajzolva, részint színes nyomatban közzé tétessenek, akár Reguly útleírásában, akár az académia Évkönyveiben. Mennyivel biztosabb közlemények volnának ezek azon másolatoknál, mellyeket némelly nagy nevű utazók munkáikban részint futólagos látás, részint csak elbeszélés után készített a rajzoló."

Irodalom:
Balassa Iván: A Néprajzi Múzeum kapcsolatai az orosz néprajztudománnyal. Ethnographia 1952: 171-201.
Balassa Iván: Reguly Antal tárgygyűjteménye. Néprajzi Értesítő 36 (1954): 47-64.
Kerezsi Ágnes: A Néprajzi Múzeum obi-ugor gyűjteményének kialakulása és összetétele. In: Sipos Mária (szerk.): Obi-ugorok a 21. században. CD. Az MTA Nyelvtudományi Intézetének Finnugor osztálya által 2005. október 6–7-én rendezett konferencia anyaga.
Kodolányi János: Reguly Antal tárgygyűjteménye. Néprajzi Értesítő 41 (1959): 283-300.
Kőhegyi Imre: Adalékok a Reguly-gyűjtemény elkallódott tárgyainak történetéhez. Ethnographia 79 (1968): 597-598